Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



508. Nagykanizsa, Virág Benedek utca 2.

 

Neumann Rezső felvétele akár a pályaavatón is készülhetett

 

A két világháború között

(Háttérben a Dózsa György út házai.)

 

Az 1920-as évek első felében
(Jobbra a teniszpálya egy része. A háttérben a Petőfi utca utolsó házai.)
(Thúry György Múzeum.)
 

Teniszezők az 1920-as években
(A háttérben a Dózsa György út házai.)
(Kiss László gyűjteményéből.)
 

A „Zrínyi” futballcsapata 1924-ben

 

 

Az egyik mérkőzés és közönsége az 1920-as években
(Kertész Tamástól.)
 

Mérkőzés az 1930-as években
(Háttérben a Gábor Áron laktanya új épületei. A közbülső térség még beépítetlen.)

(fortepan.hu)
 

•Itt épült meg 1922-ben a Zrínyi sporttelep a városi mérnöki hivatal tervei alapján.

 

A lelátó metszeti rajza

 

1938-ban már arról lehetett olvasni a helyi lapban, hogy a tribün tetőzete életveszélyes állapotban van.

 

A telep 1963-ban
(fentrol.hu)
 

Az 1960-as években

(8800.hu)

 

  

 

 A hajdani lelátót (alatta voltak az öltözők) jelenleg hullámpala fedi. Felette állt a fából ácsolt tetőzet.

 

       

2015 tavaszán

 

509. Nagykanizsa, Virág Benedek utca 4. és 6.

 

Az eredeti homlokzat

(Thúry György Múzeum)

 

•Itt és a környéken (Virág Benedek u. 8-10., 12-14., 16-18., Dózsa György út 97-99., 101-103., 105-107., és Gábor Áron u. 4-6.) épültek az ONCSA (Országos Nép- és Családvédelmi Alap) ikerházai.

1942 és 1944 között a város mérnöki hivatalának terve szerint készültek.

 

  

 

Már nem áll mindegyikük, a többi pedig átalakításra került.

 

 

 

 

 

.


Insert failed. Could not insert session data.